Vágy születik

Nem is tudom, hol kezdődött ez az egész. Honnan fészkelte a fejembe, szívembe-lelkembe magát egy kép... arról, hogy milyen lesz majd az én házam. Régóta így van ez, amikor a vidéki létemről, létünkről álmodozom, ugyanaz a kép ugrik be: Régi kert, aminek mi adtunk új életet, életteli otthon, amely befogad bennünket, valahogy együtt élünk... mi, a ház és a kert. Diófa alatti ebédek, csillagles a nagy füves részen, kerítésre kapaszkodó szeder, fűszerkert és zöldségek szoros egymásmelletiségben, illatok, nedves fű hajnalban és este, teraszon átsuhanó sün, téli madáretető, virágrengeteg...
Ez a vágy újra és újra felbukkant, egyre sürgetőbben az elmúlt évek alatt, de kettőnk közül csak bennem. Elkezdődött hát egy folyamat, sok beszélgetés, önmagunk figyelése, hogy hat ránk a város, hogy hat ránk a természet, hogyan hatnak ránk a vidéki élmények, tapasztalatok. Aztán megszülettek a Gyerekeink és Velük új értelmet kapott ez a kérdés. Persze könnyű lenne azt mondani, hogy a gyerekek miatt megyünk. De ez nem igaz. Illetve csak részben igaz. Mert hisszük, hogy most, ebben az életkorban rengeteget kaphatnak azáltal, hogy egy másfajta környezetben, világban cseperednek. És amikor beborítanak bennünketa félelem hullámai, akkor mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem hozunk örökre szóló döntést. Most ezt látjuk a legjobbnak. Hogy mi lesz 5-110 év múlva, azt most nem tudjuk.
Persze rengeteg a félelem,a bizonytalanság, a felelősség, a kíváncsiság. Tudjuk, hogy változnunk kell. Más életforma, más ritmus, más emberek várnak minket, akárhova is megyünk. És azt is hisszük, hiszem nagoyn erősen, hogy a változás kell, szükséges és jó. JÓ, csupa nagy betűvel. Szükség van a változásra olykor, az ilyen nagyokra is, hogy új helyzetekben tapasztalhassuk meg magunkat, hogy növekedjék a rugalmasságunk, hogy új dolgokat tanulhassunk, gazdagodhassunk a találkozásokból. Valamiért nagyon erős bennem ez a hit.

A konkrétumok pedig: majd' egy év után tegnap úgy tűnik, eladtuk a lakásunkat. Többszörös öröm nekünk: nagyon nem akartunk ingatlanost bevonni, sajnáltunk minden fillért és amikor már majdnem feladtuk, akkor jöttek a vevőink. Aztán úgy tűnik, családi gondok is oldódnak ezáltal. Tartozásunk nincs, lehetőségeink vannak, választhatunk, nem kell azonnal elköteleződnünk, adhatunk időt magunknak, kipróbálhatjuk a vidéki létet. Nagy hála van bennünk ezért. Úgyhogy most van kb 2 hónapunk, hogy találjunk egy házat valahol, ami befogad minket egy időre, ami esetleg később a miénk lehet, ahol jól érezzük magunkat, ahol élő kert és élő közösség van. Keresünk, főleg a Párom, teljes erőbedobással, majd ezekről a tapasztalatokról is jön egy poszt, nagyon érdekes és tanulságos.

Tele vagyok izgalommal, idegeskedés miatt eddig soha nem éreztem a gyomromat, most ezt is megértem, dobozok még nincsenek, a hétvégén elkezdem gyűjteni és kezdődik a pakolás, reményeim szerint kicsit a soraink rendezése is, a búcsú és remélhetőleg kicsit egy új élet.